Próféták Gyöngye

A világmindenség szétszakadt, darabokra hullt,
bár még lélegzik, de benne háború dúl.
Elrejtőzik benne, mélyen a tudás fája,
melynek tetején rejtőzik az uralkodás koronája.

Jő a hamis Próféta, szelíd álnok szeretettel,
vallásokat indít, népeket nyer…
Jönnek az igázók, a hatalomra törők,
Brutálisan véresen, sötétséges erők.

Ködfátylat borítanak az emberiségre
felednek mindent és azt hiszik ez az élet.
El jő a Papnő, igazat szólván,
de ő sem maradhat sokáig a trónján.

Megszólal az éjben a Mágus,
de egy kígyó tartja őt csapásul.
Halálistenek és Harcosok küzdenek,
„Démonok, Angyalok hát jöjjetek!”

Mester és Harcosa visszanéz,
„Nem olyan ez a világ, mint rég….”
Hozzájuk csapódik a Bolond és a Jámbor,
s közben veszélyes kígyó tekeredik a faágon.

Papnő felkiált:-„Kígyó, az átok!
Mágus vigyázz! Ismét életedre tátong!”
Harcos bátran kivonja kardját,
és széthasítja a kígyót, életét adván.

„Meg ne halj itt nekem”- kiállt a Bolond,
„Soha! Hisz szívemet adtam neked!”- suttog…
Jámbor türelmesen, bölcsen nézi,
vajon az uralkodás koronáját ki fogja letépni?

/2015.november 14. Nagy Szaffina/

„Óh rejtett Élet,
amely ott rezegsz minden
atomban. Óh rejtett Világosság,
amely ott ragyogsz minden
teremtményben.
Óh rejtett Szeretet,
amely egységben mindent
átölelsz, Tudja meg mindenki, aki magát
Veled egynek érzi,
hogy minden mással is Egy!”

//Ismeretlen szerző/

A kiválasztott útról le nem térek,
követem az ösvényt, míg el nem érem
Hosszú az út, nehéz kövekkel kirakva
Folytatom, mert ezt az utat választottam.

Hű leszek mindvégig és nem feledek,
szavakat, eszméket, sorsokat, embereket.
Bármi jön ezután, megállom szavam,
Megyek tovább, mert ezt az utat választottam.

Kiállok akkor is, ha vesztésre állok,
Tudni fogom ki ellenségem, és ki a barátom.
Bátor leszek, és erős, és sohasem gyáva,
Nem adom fel, mert ezt az utat választottam.

/2015.november 14. Nagy Szaffina/

Más világban élek
ahová nem jut el kezed,
más itt a lélek,
más itt az életem.
Árnyak és lények
vigyázzák létem,
sorsomba néznek,
vigyázzák léptem.
Fájdalom útján
jutok el ide,
könnycseppek kútján
várok idelent.
Gondolatok suhannak
át agyamon,
jönnek és kutatnak
a sorsomon.
Mit ad e világ?
Fájdalmat és bánatot,
de magasabb ideát,
instrukciót és gondolatot.

/Nagy Szaffina 2014. február 23./

„Szellők kísérnek mostanában engem,
szellők szavára száll az alkonyat.
Szellők zenélnek, túlvilági hárfák,
szellők nevetnek ezüst éjszakán át.
Minden helyütt szél, szél, szelek zenéje,
lágy, altató, halk temetői dal.
Szellő a szerelem, szellő az élet,
a csók, a tűz szeles magasba réved,
Üres levegő szellőpalotám,
Én hallgatom e dalt.
Szememben éjfél.
Virrasztva vacogok a kósza szélnél,
s búcsúzó arcom halovány.”

/Kosztolányi Dezső/